Egyutas raklapoknak nevezzük azokat a raklapokat, amelyek valamilyen faanyagból és nem az EUR raklap szabványának megfelelően készülnek. Röviden és tömören talán így lehetne megfogalmazni: ami nem EUR raklap, az egyutas raklapnak minősül.
Az "egyutas raklap" elnevezés onnan ered, hogy korábban ezeket a rakodólapokat egyszer használatosnak tekintették, mivel sokkal silányabb minőségűek voltak, mint az EUR raklapok, nem voltak alkalmasak akkora súly viselésére és szállítására. Ma már ez teljesen megváltozott. A gyártók, mint cégünk is, igazodtunk a vevői igényekhez és olyan terhelhetőségű és olyan méretű egyutas raklapokat gyártunk, melyek sok esetben még jobbak, de legalább olyan jó raklapok, mint a szabvány EUR raklapok.
A mai egyutas raklapok (persze csak cégünk nevében), melyeket gyártunk már teljesen a vevői igényekhez igazodnak, így aztán a legkülönfélébb, egyedi kéréseket is teljesíteni tudjuk. Fontos megjegyezni, hogy az EUR raklapok gyártásához érvényes MÁV-REC engedély szükséges, így ha olyan céggel találkozik, aki EUR raklapgyártónak mondja magát, mindenképp kérje el engedélyét, hiszen engedély hiányában azok a raklapok nem szabványosak, csak egyutas raklapnak minősülnek, melynek értéke, körülbelül az EUR raklap árának fele lehet.
A raklapokat kétféle alapanyagból gyártjuk, új vagy újrahasznosított faanyagból. Vállaljuk a raklapok fumigálását (hőkezelését) is, melynek célja a célja a rovarkártevők megölése a fában, az alapanyag kártevőmentesítése, csírátlanítása.
Mi az, ami az egyutas raklapokat igazán különlegessé teszi a többi raklapfajta között? A változatosság, az egyediség. Az egyutas raklap mérete, terhelhetősége és tömege szerint szinte határtalan variációban vásárolható, a kisebb 380x580mm-től kezdve egészen a szabványos EUR raklapok méretével azonos 800x1200mm-ig, a gyengétől a középerősön keresztül az erősig, a 4 kg-ostól a 25 kg-os raklapig. Ha mindennek ellenére mégsem találja nálunk a kívánt méretű raklapot, terve vagy elképzelése szerinti raklapgyártást is vállalunk!
Amennyiben olcsó raklapot szeretne, válassza az egyutas raklapokat! Használt, újrahasznosított és új raklapjaink közül kitűnő választás az újrahasznosított raklap, mellyel lényegesen többet takaríthat meg, mint egy új raklap vásárlásával. Az egyutas raklapok másik kedvező tulajdonsága (az EUR raklapokkal szemben), hogy egyedi igények szerint is elkészíthető. Ne feledje tehát, nálunk nemcsak kedvező raklap árak várják, hanem személyre szabott kiszolgálást is biztosítunk!
A raklap mérete ugyanaz, mint a szabvány EUR raklapénak.Többféle terhelhetőségben készítjük őket, új és újrahasznosított alapanyagból is.
A raklap terhelhetősége alapján megkülönböztetünk erős, középerős és gyenge típusú 800x1200 mm-es egyutas raklapot. A terhelhetőséggel csökken a raklap súlya és a raklap ára is, hiszen a gyengébb típusú raklapokhoz gyengébb deszkázat is elegendő. Miért fizetne többet, ha csak kis tömeget szeretne raktározni vagy szállítani?
Ha kicsi a 80-as cserélje 100-asra! 1000x1200 mm-es egyutas raklapjainkkal ez is lehetséges. Általában erős és középerős terhelhetőségű egyutas raklapot szoktunk ebből a méretből gyártani, de gyenge kivitel is elképzelhető belőle.
A raklapok kiváló minőségű, újrahasznosított anyagból készülnek, a 800x1200 mm-es egyutas raklapok után ez a méret a legkeresettebb pl. a vegyiparban is.
Egyedi méretű egyutas raklapok
Az egyutas raklapnak tényleg az a legfőbb előnye, hogy olyan méretben készül, amilyet a vevő szeretne. Ez lehet az egészen kicsi raklaptól (pl. 600x800 mm-es egyutas raklap vagy még annál is kisebb) az egészen nagy méretű raklapig (pl.: 1600x2000 mm-es egyutas raklap)
A cégek többsége sokat spórolhatna, ha a termékeinek megfelelő méretű és terhelhetőségű egyutas raklapot vásárolna, a szabvány termékek helyett. Hiszen kis raklapnak kisebb az ára is, továbbá az újrahasznosított raklapok anyagköltségén további forintokat lehet spórolni, hiszen azoknak az előállításához nincs szükség fák kivágására, így annak előállítási költsége jóval kevesebb.
Mivel cégünk fahulladék újrahasznosító üzemként működik, így az alapanyag adott az olcsó, de kitűnő minőségű termékek előállításához. Az viszont már az Ön döntése, hogy terheli a környezetét további fakivágásokkal vagy az újrahasznosítást, a környezetvédelmet választja.
Egyedi termékeink kínálatát megtekinthetik honlapunkon, de saját elképzeléseit is szívesen valóra váltjuk.
Kérjen tőlünk ajánlatot online, vagy keressenek minket elérhetőségeinken.